Események2013.12.27. Évzáró buliKapcsolódó galériaNem régen volt, hogy kerestem a szavakat, mit is írjak a 2012 évbúcsúztatóról és lám, már a 2013. év is elfutott. Úgy gondolom, többek nevében írhatom, hogy az elmúlt esztendő magánéletünkben hozott sok örömöt, félelmet, küzdelmet, de reményt is. A Táncklubban rengeteg élményben volt részünk. Sok helyen léptünk fel. A maga nemében mindegyik más volt, egy, ami közös bennük, hogy számos élménnyel gazdagítottak bennünket. Külön nem emelem ki egyiket sem, hiszen hosszabb-rövidebb beszámoló minden megmozdulásunkról megtalálható a honlapon. A fellépéseken túl Veronikáék egyéb programokat is szerveztek, mint a sokat emlegetett limuzinos kirándulás, majális, tánctábor és a country koreográfiához a forgatások, stb. Az év utolsó összejövetele 2013. december 27-én volt. Elbúcsúztattuk az Ó-évet. Örültünk, hogy már Erika is velünk ünnepelt és az év folyamán hozzánk csatlakozott klubtársaink is: Ildi, Maresz, Rosszka, Julcsi és az Évák. Sajnáljuk, aki elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni. Az viszont fájdalommal tölt el bennünket, hogy van, aki már többé nem jöhet: Anna és Márti. Vidáman telt az este, sokszor hallatszott hangos nevetés. Először megnéztük a szegedi fellépésünk videóját. Igyekszünk hibáinkból tanulni, de most úgy ítéltük meg, nem is volt rossz. Ezután kezdődött a karaoke, úgy, hogy néhány dal elénekelése után volt egy-egy meglepetés műsor. Köszönet Gy. Évának a Japán gésa táncáért. Veronikáék új oldalukról mutatkoztak be: zenekart alakítva - Kriszti zongora, kis Veronika gitár - Veronika énekelt a klub életéről a No Face dallamára. Ildikó, Marcsi és én egy nehéz koreográfiai elemekkel átszőtt tánccal készültünk. Reméljük értékeltétek kemény erőfeszítésünket. Az est folyamán megnéztük készülő kisfilmünket is. Leginkább a baki sorozat váltott ki nagy derültséget. Nem volt semmi az indiános rész, az elfogásáért utána futók seregének jó fogyókúra lehetett. A sok jó program közben finomakat ettünk. Idén is a már jól bevált batyus módszert választottuk. Az biztos, hogy bennünket nem fenyeget a "fényevés" veszélye. Nincs az a csodadoktor, aki erre rábírhatná jó étvágyú csapatunkat. Fel sem tudom sorolni, mitől roskadozott a terülj-terülj asztalkám. Volt különböző saláta, sült csirkecomb, kolbásszal töltött karaj, szendvicsek. Ibolya fasírtja nélkül nincs évzáró buli. Ildikó kaszinó tojásának ízvilága is az előző évire emlékeztetett. Sütemény is egyik finomabb volt, mint a másik. A madártej is nagy sikert aratott, köszönet Gabinak. Az i-re a pontot azért Rosszka epres Charlotte tortája tette. Pezsgős koccintással kívántunk egymásnak boldog Új Évet. Minden jó, ha a vége jó! Ez az összejövetel nagyon jó volt, vidám, hangulatos. Reméljük 2014-ben is sok hasonlóan jó programban lesz részünk. Megköszönöm a többiek nevében is Krisztinek egész évi áldozatos munkáját. Ugyanúgy Veronikáéknak is köszönettel tartozunk egész éves munkájukért, és a sok jó ötletért, ami megvalósításra került. Minden kedves klubtársamnak kívánok Békés, Boldog Új Évet és mindannyiunknak nagyon jó egészséget. Írta: Vasné Vali |