Események2013.11.30. László Attila közönségtalálkozójaBaumgartner Szilviától, László Attila tanárnőjétől meghívást kaptunk közönségtalálkozóra, Budakeszire a Dudok házba. Szívesen mentünk, nem csak azért, mert kedveljük a fiatal énekest, hanem kicsit hálával is tartozunk. Attila a táncklubunk harmadik születésnapi megemlékezésén szívszorítóan énekelte választott „himnuszunkat” Máté Péter: Most élsz című dalát.Lelkesen készültünk, csak egy problémánk volt: túlságosan messze esett a helyszín Budapesttől és pontos címünk sem volt. A lányok ügyesebbek voltak, szinte simán odaértek főleg Marcsi pontos útmutatója alapján. Én Krisztikékkel indultam, majd Veronikáékkal folytattam utamat. Erősen déjá vu érzésem volt GPS-es családi kirándulásainkat illetően. Nem volt pontos címünk, így a navigációs berendezés egy erősen dagonyás helyre irányított bennünket. Kis Veronka ügyességének köszönhetően nem kellett megtolni a kocsit. Hosszas telefonálások után végül Ibolya vette át a navigálást, ennek köszönhetően sikerült késés nélkül megérkeznünk. Az est tematikája szerint először Attila énekelt, többször a közönséggel együtt is. Ezután amerikai turnéjáról vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott. Ez igazán férfiasra sikeredett: rövid volt és lényegre törő. Majd ismét dalra fakadt, ezután jött a meglepetés műsorunk. A Country Roads című koreográfiánkkal köszöntük meg azt, hogy önzetlenül vállalta születésnapunkon a fellépést. Köszönjük, hogy énekével emelte táncunk színvonalát. Végül svédasztalos vacsorával zártuk az estét. Fülünk is kettéállt a sok finomságtól. Jó volt, szép volt a találkozó. Egy hiányérzetünk maradt, Attila vacsora után nem vonatozott a zsigereiben mozgásra is készült rajongóival. Megköszönjük Szilviának, hogy gondolt ránk. Továbbiakban is szívesen részt veszünk hasonló összejöveteleken. Írta: Vasné Vali |