Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány
Tegyél az egészségedért!


Események

2013.10.04. "Hívunk jöjj, mert késve késő"

Kapcsolódó galéria

Májusban az Óbudai Pünkösdváró Egészségfesztiválon a műsor után többen gratuláltak nekünk. Meg is lepődtünk, hogy távoli tájakról, még Salgótarjánból is jöttek a rendezvényre. Már ott jelezték nekünk, hogy őszi programjukra szeretnének meghívni bennünket. Ez a dolog realizálódott is, Kreicsi Mária a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet elnökének meghívására.

2013.október 4-én útra keltünk. A kb. két órás út jó hangulatban telt, csodálatos tájakban gyönyörködhettünk. Sőt hazafelé Taron a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkban megnéztük a sztúpát, erőt gyűjtöttünk a másnapi fellépéshez.

Megérkezésünkkor kedves fogadtatásban volt részünk. Az ebéd és a színpadi próba után kis pihenő következett. A hamarosan kezdődő műsört a kulisszák mögül hallgattuk végig. Első meglepetésünkre két fiatal elénekelte Máté Péter: Most élsz című dalát. Azért kedves ez számunkra, mert Alapítványunk indulásakor ezt választottuk „himnuszunknak”.

Tetszett, hogy a köszöntők, előadások lényegre törők, frappánsak voltak. A fiatal emlőrákos hölgy vallomásakor kicsit visszagondoltunk a kezdetekre. A Kalkuttai Teréz anyától Az élet himnusza hol is lehetne helytállóbb, mint a kemény dolgokat átélt emberek köreiben. Öröm volt tapasztalni, hogy középiskolás fiatalok ilyen aktívan részt vesznek az egészség megőrzésben. Gratulálunk a pályázat nyerteseinek.

Egy-egy fellépés mindig kihívás számunkra, de így, hogy ennyi fiatal is ült a nézőtéren, még fokozottabb volt az izgalom. Jól esett hallani az ő tetszésnyilvánításukat is. Köszönjük, ezt a bíztatást, így tudjuk, hogy jó úton haladunk. Másoknak úgy próbálunk példát mutatni és örömet szerezni, hogy közben mi is jól érezzük magunkat.

A program befejezéseként a résztvevőket megvendégelték, erre mi is meghívást kaptunk. Jó volt találkozni "sorstársainkkal", kellemesen elbeszélgettünk. Álságos lenne azonban azt mondani, hogy csak ez volt marasztaló, mert a terített asztalokon kínálták magukat a gusztusos, finom ételek. A salgótarjáni hölgyek akár cukrászversenyen is indulhatnának.

Kedves Marcsi, gratulálunk Neked és Munkatársaidnak is az igazán kiváló szervezésért. Köszönet a figyelmes vendéglátásért, reméljük máskor is találkozunk Veletek.


Írta: Vasné Vali