Események2013.06.06. Forgatás a VidámparkbanAz idei nyár eddig szeszélyes oldalát mutatta. Így volt ez csütörtökön is, otthonról szakadó esőben, ernyőt tartva indultunk, mire a Vidámparkhoz értünk nyoma sem volt felhőnek. Vehetjük ezt úgy is, amikor találkozunk, még a nap is kisüt.Lehetőséget kaptunk a Vidámpark Vezetőségétől, hogy a körlovas hinta teremben forgassunk Country táncunkhoz. A kapu előtt már szinte mindegyikőnkben nosztalgiát ébresztett a látvány. Ki gyerekkorának kedves epizódját élte újra, ki a gyerekeivel felhőtlen szórakozással itt töltött napra gondolt. Biztos akadt olyan is, aki gondolatban már unokájával látta magát valamelyik hintán. Közben beértünk a lovas terembe. Többünknek már az sikerélmény volt, hogy segítség nélkül fel tudtunk kapaszkodni a ló hátára. A Lovardában sem panaszkodhattunk, a pacik igazán szelídek voltak, de itt még annyira sem kellett tartani, hogy valamelyik megugrik. Igaz, volt, aki olyan vad vágtára fogta lovát, hogy még a fülbevalója is elrepült. Gabika először elkeseredett, de a személyzettel átfésült terepen előkerült az ékszer. Mi tulajdonképpen csak szórakoztunk, a munka kis Veronikáé volt. Kíváncsian várjuk a végeredményt. Az eddigi nyers felvételek alapján már most megszavazunk operatőr kategóriában egy Oscar-díjat. Ildikó nagyon hiányzott a felvételről, tudjuk szívesen velünk tartott volna. Innen is jobbulást kívánunk, hogy legközelebbi kiruccanásunkon már együtt nevethessünk. Végezetül köszönjük a Vidámpark Vezetőségének, hogy engedélyezték a Vidámpark területén történő forgatást. Ezzel nem csak ahhoz kaptunk lehetőséget, hogy filmünket minél színvonalasabban fejezzük be, hanem sikerült az Újjászületés Klub tagjainak is egy kellemes órát szerezni. Írta: Vasné Vali |