Események2013.05.18. Pünkösdváró EgészségfesztiválKapcsolódó galériaSzinte már megszámlálhatatlan a fellépéseink száma, de mindig ugyanolyan izgatottan készülünk, mintha az első lenne. Többnyire olyan rendezvényeken lépünk fel, ahol daganatos betegségen átesett emberek kapnak segítséget, de mindig találunk újdonságot. Mindegyik alkalom más hangulatú, más élményt nyújt. Így volt ez Óbudán is, ahol szép környezetben, gyönyörű napsütésben került megrendezésre a Pünkösdváró Egészségfesztivál. A rendezvényen sok tanulságos előadás hangzott el. A kiállítók egészséges ételeket mutattak be, víztisztító berendezésről hallhattunk, egyéni tanácsadáson vehettünk, aurafotót készíttethettünk. A rendezők ötletességét dicséri, hogy a gyerekeknek is volt külön program, pl. Gyerkőc konyha, különböző érdekes játékok. Tombolára egy kreatív játékkal lehetett benevezni: 21 rajzból kellett felismerni, hogy melyik milyen ételt takar. Ebben Moravek Márti sziporkázott. Eddig minden fellépésünk megoldandó feladat elé állított bennünket, ez most sem történt másként: a színpad mérete tért el a megszokottól, nehézséget okozva főleg a bevonulásnál. Legyőztük a problémát "sok jó ember kis helyen is elfér" jelszóval. Gratulálunk két debütáló társunknak, Julinak és Rosszkának. Elmondásuk szerint a műsor előtti izgalmat legyőzve a színpadon már élvezték a táncot, no meg velünk együtt jóleső érzéssel fogadták a tetszésnyilvánítás tapsait. Örülünk, hogy Õsze Kata is velünk tartott, igaz egyelőre csak drukkerként. Fellépésünkre várva több hölgy szólított meg bennünket érdeklődve alapítványunkról. Kiderült, hogy még Salgótarjánból és Miskolcról is érkeztek a rendezvényre. A szervezők kitűnő munkát végeztek. Köszönjük a meghívást, legközelebb is örömmel teszünk eleget ilyen felkérésnek. Hazaértem, leültem és egy jóleső érzés fogott el: ismét volt egy szép, emlékezetes napom. Írta: Vasné Vali |