Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány
Tegyél az egészségedért!


Események

2012.10.17. Fókuszban az emlő egészsége

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete 2012.10.17-én tartotta a "Fókuszban az emlő egészsége" című szimpóziumát, amelyre Táncklubunk is meghívást kapott. Megtiszteltetésnek vettük a felkérést, örömmel készültünk rá.

Úgy tűnik minden fellépésünk újabb megoldandó feladatot állít elénk. Ez alkalommal megbízható, szimpatikus buszsofőr várt bennünket a megbeszélt találkozó helyen, viszont nem színpadon léptünk fel, ami produkciónk némi módosítását igényelte. Nem árulok el kulisszatitkot, de vagyunk egy-ketten, akik szeretünk a kályhától indulni, ezért tartottunk tőle, hogy a változtatás nehézséget okozhat. Talán nem önteltség, de utólag már tudjuk, sikerült megoldani a feladatot.

Dél körül értünk Debrecenbe. Az impozáns Városháza adott otthont a rendezvénynek. Fellépésünk előtt pihentünk, majd próbáltuk a táncokat.

Amint már említettem, kicsit tartottunk a koreográfiák változtatása miatt, viszont ennek a megoldásnak volt egy óriási előnye: a szó szoros értelmében közelebb kerültünk a közönséghez. Szinte éreztük rezdülésüket, tudtuk azt is, ha a hely nagyobb lenne, sokan velünk együtt táncolnának.

Örültünk, hogy Márti újból velünk táncolt. Andrea most debütált, átéreztük izgalmát és szorítottunk neki. Gratulálunk, mert nagyon ügyes volt. A cigánytánc színvonalát Tánczos Attila is emelte, köszönjük közreműködését.

Részvételünkért a szervezők egy-egy szál rózsával kedveskedtek nekünk.

A rendezvény folytatásaként mindannyian együtt vonultunk a Főtérre rózsaszín lufival a kezünkben. Nem hiszem, hogy van olyan közöttünk, aki akárcsak pár hónappal ezelőtt is gondolta volna, Debrecen talán történelmileg legjelentősebb helyén fog fellépni, pedig így történt. A Nagytemplom előtt még három táncot bemutattunk: egy cigánytáncot, egy diszkó táncot, és egy tüzes táncot. A tüzes tánc nagyon mutatós volt még így is, hogy nem sötétedett be. A cigánytánccal pedig ismét sikerült a közönséget táncba hívni.

Dr. Adamecz Zsolt úr, az alapszervezet elnöke mindenkinek megköszönte részvételét, ezután elengedtük a lufikat. A magasba szálló gömbök láttán mindig meghatódom, de úgy láttam ezzel nem voltam egyedül, sokak arca ugyanezt tükrözte.

Jó, hogy eljöttünk Debrecenbe, nekem csak az jelentett hiányérzetet, hogy elfoglaltságunk miatt nem tudtunk körülnézni a városban. Feltöltődve jöttünk haza, ismét átéltük: élményt adni, és egyben az élményt megélni is, nagyszerű érzés.

Köszönjük a meghívást, reméljük, egy hasonló rendezvényen hamarosan ismét találkozunk.


Írta: Vasné Vali