Események2012.10.13. Összefogás a mellrák ellen - ZentaOktóber hónapban több rendezvény szólt a mellrák elleni összefogásról, határon belül és határon túl. Csoportunk egy ilyen összejövetelre kapott meghívást a Nem Vagy Egyedül - Tiszamenti Rákellenes Egyesület vezetőjétől Bene Erikától Zentára, Szerbiába.Nagy lendülettel, meghosszabbított üzemmódban álltunk neki a táncpróbáknak. Kihívás volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy a repertoárunkba frissen felvett kánkánt is előadjuk. Október 14-én reggel a találkozás színhelyén mindannyian a buszunkat kerestük, de hamarosan kiderült sofőrünk napok óta nem jelentkezett és nem is volt elérhető, így a B terv lépett életbe, vagyis három kocsival indultunk útnak. Hálás köszönet Veronikának, Ibolyának és Gabinak (!!!), hogy vállalták szállításunkat. Útközben rövid pihenőt tartottunk egy benzinkútnál és ugyanitt rögtönzött táncpróbával szórakoztattunk egy busznyi fiatal srácot. Talán a hepe-hupás talaj miatt, de az is lehet, lányos zavarunkban csetlettünk-botlottunk. Évának még a bokája is kibicsaklott, nem is tudott délután minden táncban részt venni. Fél 12 körül értünk Zentára. Szívélyes fogadtatásban volt részünk, még a nap is kisütött, az éjszakai viharnak csak nyomait láttuk. Kipakoltunk, körbenéztünk és vásároltunk is a biotermékek kiállításán. Majd mentünk ebédelni a Zentai Gimnázium ebédlőjébe. Nem csak azért esett jól az ebéd, mert finom volt, hanem akkora már meg is éheztünk. Kettő óráig szabadfoglalkozás volt, a csoport fele pihent, néhányan pedig felmentünk a szecesszió nyomait viselő Városháza tornyába. Ez egy 50 méter magas építmény, 209 lépcső vezet fel a teraszra. Felfelé a falakon Zenta jelenét is, de leginkább múltját ábrázoló képeket láthattunk. Zenta város történelmének nagy jelentőségű eseménye volt, amikor 1697-ben a törökök hadjáratot indítottak az elveszített területek újbóli visszafoglalására , de szeptember 11-én Savoyai Jenő által vezetett keresztény hadseregtől súlyos vereséget szenvedtek. Ennek a csatának óriási makettje látható az egyik helységben, ahol korhű öltözékekben állnak szemben a csapatok. E dicső győzelem emléknapján van Zenta város ünnepe. Megtudtuk többek között azt is, hogy a város címerében azért van két kulcs, mert Zenta kétszer kapott szabad királyi városi jogot. A teraszról még kicsit gyönyörködtünk a városban. Idegenvezetőnknek köszönjük érdekes-értékes bemutatóját. Ezután mentünk főpróbát tartani a színházterembe. Azt már megszoktuk, hogy időnként nem tudjuk melyik a jobb, illetve bal kezünk, de most a színpadon sokszor azt sem tudtuk, ha a koreográfia szerint a színpad jobb oldalán kellene állnom, hogy kerülök a túloldalra... :) Próba után kezdtünk átöltözni fellépő ruháinkba, sminkeltünk. Ekkor már érezhető volt az adrenalin emelkedése. Mire a műsor elkezdődött, már teljes volt az izgalom. Nem tudtuk, Ildikó miért idegesebb a szokottnál, kiderült most avanzsált a biztonságot adó második sorból az elsőbe. Senkit nem lepett meg, hogy teljesen jól vette az akadályt. Ahogy elkezdődött a zene, mindenki összekapta magát, egyből tudtuk, hol a helyünk. Persze doppingolt bennünket a hálás közönség tetszésnyilvánítása is. A kánkán alatt vastaps hallatszott, én speciel akkor ebből semmit nem érzékeltem. Ezt annak tudom be, hogy olyan átéléssel csináltam a lábemeléseket, hogy sikerült teljesen kizárnom a külvilágot. Örültünk, mert úgy láttuk, hogy tetszett a közönségnek előadásunk. Sőt, a műsor végén együtt táncoltuk a Bubamarát. Közös fotózásra is sor került a színpadon. Este a Fő téren még volt egy tüzes előadás. Polgármester úrnak is nagyon tetszett, és invitálta klubunkat, hogy jövőre szeptemberben ünnepeljük együtt Zentán a Zentai Csata évfordulóját. A Szervezők ajándékkal kedveskedtek nekünk, ami nagyon jól esett. Figyelmességük ezzel nem ért véget, mert útravalót is készítettek számunkra. Akkor még nem tudtuk, hogy ez majdnem túlélő csomag lett. Olyan sok finomságot pakoltak vendéglátóink, hogy meg sem tudtuk enni hazáig. Éjfélre mindenki élményekben gazdagon hazaért. Köszönjük a meghívást, ha ez az út kimaradt volna az életünkből, akkor most egy nagyon szép élménnyel lennénk szegényebbek. Viszontlátásra! :) Írta: Vasné Vali |