Események2012.02.02. Rák VilágnapjaKapcsolódó galéria2012. február 2-ára szervezték a központi ünnepséget a Nemzeti Eroforrás Minisztériumba. Klubunk meghívást kapott a Magyar Rákellenes Liga elnökétől, Prof. Dr. Simon Tamás úrtól, hogy előadásunkkal szórakoztassuk azokat a vendégeket, akik ez alkalomból a központi ünnepségen ott voltak.
Nagy élményben volt részem csütörtökön, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban a Magyar Rákellenes Liga ünnepi műsorán.
Boldogság töltött el, mikor láttam azt a sok mosolygós arcot, akik végignézték a műsorunkat, látszott mennyire tetszik
mindenkinek és nem maradhatott el a hatalmas tapsvihar. Örülök, hogy ott lehettem!
Nekem a közönség táncoltatása tetszett a legjobban. Jó volt azt hallani, hogy "nem gondoltam volna magamról, hogy beállok", vagy "nézd, a professzor úr is táncol".
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban történt fellépésünk után hazafelé arra gondoltam,
mennyire igaz az a mondás, ha a Jóisten elvesz tőlünk valamit, helyette mindig kinyit egy kaput.
Betegségem óta sok szorongást, aggodalmat éltem át. Az Újjászületés táncklubban sorstársak között ez sokat oldódott.
Mai fellépésünk leírhatatlan élmény volt számomra, hiszen még kicsit csetlő-botló kezdőként sikerélményben lehetett részem.
Ráéreztem arra is, mit jelent másoknak úgy örömet szerezni, hogy közben én is jól érzem magam.
Köszönöm Mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy szép emlékként őrizhetem a 2012.február 02-án megrendezett Rákellenes Világnapot.
Nagyon izgalmas volt a várakozás, de megérte. Mikor végre mi következtünk, meglepett a nagy, zsúfolásig megtelt terem.
A nyitó táncot, a Szivárványt nagy tapsvihar fogadta. A padsorokban ülők arcán nagyon kedves, együttérző mosoly látszott,
érezhető volt, hogy tetszik amit látnak és szívesen lennének a helyünkben.
Ez be is bizonyosodott számomra, amikor a Cigánytáncra került sor. Amikor a tánc elkezdődött, máris hatalmas tapsvihar követte és tartott a végéig. Ettől mi is vidámabban táncoltunk. A végén felkértem egy korosabb hölgyet, aki szinte felpattant a helyéről és szaladt velem a parkettre táncolni. Annyira élvezte a táncot, hogy amikor a végén megköszöntem azt mondta: "Aranyom én köszönöm a lehetőséget". Kifelé menet többen tetszésüket fejezték ki, volt aki odaszólt, hogy "csak így tovább". Nagyon jó érzés volt. Látványos és szinvonalas műsort sikerült össszehozni. Gratulálok ehhez minden kedves fellépő táncos társamnak.
Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy egy ilyen nívós, országos szervezésű rendezvény szereplője lehettem.
Maradandó élményt jelentett, hogy táncunkkal mosolyt, és örömet csalhattunk a résztvevők arcára.
A tegnapi napom, ami igazából tegnap előtt elkezdődött, azzal, hogy este rosszul lettem,
de nem hagytam ügyeletes orvost hívni, mert tudtam, hogy másnap a "kihívás napja" lesz számomra, és azon nagyon szerettem volna részt venni.
Reggel már a készülődés izgalma töltött el, unokahúgomtól kértem segítséget a sminkem elkészítéséhez, miközben apró akadályokkal találtuk szembe magunkat, hiszen a szempillaspirál felvitele nem egyszerű a nem nagyon létező szempilláimra. Aztán szokásomhoz híven sietősen kellett elindulnom, hiszen nem szerettem volna elkésni. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan is írhatnám le megfelelően ezt a nem mindennapi élményt. Azt hiszem leginkább a szivárvány színeihez tudnám hasonlítani. A minisztériumban jókedvűen már együtt készülődtünk, de számomra az öltözőben töltött idő a szivárvány komorabb színeihez társulnak, mert ott még lámpalázam és félelmem a színpadon való "alkotásomtól" - bár próbáltam leplezni - elhatalmasodni látszott rajtam. Aztán az első tánc számomra meglepően könnyedén ment, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nekem nagy megnyugvást jelent, hogy éppen Emese áll előttem. Emese meg ugye alap, amelyre építkezhetünk. :) Aztán gyors átöltözés és készülődés a második tánchoz. A szivárvány legragyogóbb színeivel tudnám leírni a cigánytáncot, már a kezdésnél olyan jó hangulatot teremtettek a társaim, amire én is azonnal rá tudtam hangolódni. Itt éreztem magam igazán felszabadultnak, és hogy valójában a saját örömömre táncolok, és ha ez még másoknak is tetszik, az már az aranysujtás a szivárvány szélén. :) Ez aztán az egész további napom hangulatát meghatározta, így az felhőtlenül, jókedvuen telt el. Örülök, hogy el tudtam menni erre az eseményre, hiszen a kontroll vizsgálatomat mára kellett áttetetnem, aminek sajnos nem lett túl jó az eredménye, de kit érdekel a vörös és fehér vérsejt számom alacsonysága, mikor a tegnapi nap tele volt színekkel. Szivárvány volt maga a nap!
Nagy élmény volt számomra a fellépés, nagyon izgultam az elején, de a végére már bátrabb voltam.
Nagyon nagy élmény volt számomra a ez a fellépés, mert megtanulhattam az Ice Queen koreográfiáját és szerepelhetem is benne.
Mint minden új, most ez áll a szívemhez a legközelebb. Nagyon élvezem a gyönyörű fátylak lágy suhogását, és természetesen
a különleges zenét is. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy az Újjászületés klub tagja lehetek, és hogy ilyen élményekben lehet részem.
Köszönöm a lehetőséget, nagy élmény volt a közös tánc!
Nagyon jól éreztem magam!
A minisztériumi fellépést nagy izgalommal vártam mert életemben elősször hastáncoltam és cigány táncoltam nyilvánosan.
Eddig saját dalaimra vagy más énekesek dalaira jeltánccal kísértem az előadást.
Teljesen más volt egy olyan tánccsoport részese lenni, amelynek illik a neve is a klubhoz. Én valamit tanultam velük, újjászülettem. Elfeledtem a fellépés perceiben az élet összes baját, átszellemülten súlyos hallássérülten és mozgássérülten meg tudtam tanulni a táncokat. Mindenki odafigyel egymásra, nekem is segítenek ha megakadok. Készséggel kijelentem ha valaki megnézi az Újjászületés táncklub műsorát 2 napig mámorban lesz tőle. Szeretettel ajánlom mindenkinek aki erőt merítene hétköznapi küzdelmeihez. Itt megkapja az erőt, a lelkünket csodásan gyógyítja, bizonyított példa rajtam. Sok bántást kaptam az élettől, de itt mindig erőt merítek minden próbán! Az Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány idén még nem fogadhatja az adó 1%-át, ezért kérjük az idelátogatókat, hogy adójuk 1%-t ajánlják a Magyar Rákellenes Ligának. Adószám: 19653417-2-43 |