Események2011.12.30. Évbúcsúztató karaoke parti Kapcsolódó galériaKicsit izgultam, sőt be kell vallanom, el sem akartam menni. Azt mondtam, inkább ülök itthon és egy jó könyvet olvasok. Aztán 30-án délelőtt mégis el kezdtem készülődni, kedvenc paleo kókuszgolyómat készítettük el lányommal. Még mindig nem voltam biztos a dolgomban. Hisz, amikor meg akartuk nézni a helyet, nagy kalandban volt részem. Táncóra után beültünk vacsorázni törzshelyünkre a Szent István krt-on. Vacsora és kiadós beszélgetés után Veronika azt mondta: - Gyertek velem, kísérjetek el, megnézek egy termet az év végi bulira. Fogalmunk sem volt milyen épület az. Gondoltuk, sikerült találnia egy termet a belvárosban, ahova beférünk mindannyian. Amikor odaértünk, döbbentem rá, hogy ez a Morrison's, amiről csak annyit tudtam, hogy "normál körülmények között" talán szerencsésebb nagy ívben elkerülni. "Mi lesz ebből..." - gondoltam magamban. Négy nagydarab "szekrény" állt a kapuban. Veronika odament egyikhez és elmondta, hogy a főnökkel megbeszélték, hogy idejön ma lefixálni a 30-i karaoke partyt. A biztonsági őr ránk nézett: - Mindannyian bemennének? - Akkor már csak öten voltunk. - Csak egy embert tudok bekísérni. Veronika indult is, de előtte kezembe nyomta az ásványvizes flakont, mivel italt nem lehet bevinni. Közben Anna, és Magdi utána vetették magukat. Ott álltam egyedül az utca közepén, amikor kitámolygott két fiú. Az egyiken látszott, hogy nagyon rosszul van. Alig tudtam elugrani.... Élmény volt. Nagy nehezen előkerült a két barátnőm, persze csak a ruhatárig jutottak. Lelkesen mesélték mit láttak bent, aztán szabadkozva újra ott hagytak egyedül. Figyeltem az utca forgalmát. A Vígszínház előtt megállítottak egy terepjárót a rendőrök felvillantott szirénával. Történeteket szőttem magamban, milyen rossz fiúk ülhetnek egy ilyen fekete autóban.Végül jött Veronika, mondván megkapjuk a termet öttől kilencig. Terülj asztalkám lehet, italt nem vihetünk be, de a karaoke teremben van bárpult, senki nem szomjazik majd. Eljött 30-a. Öt előtt tíz perccel már tucatnyian sorakoztunk a kapuban. Elég nagy labirintuson átérve, egy pincehelységben már várt minket a Dj. A teremben diszkó fény, hangulatos zene, két plazma tévé a dalszöveghez, igényes bárpult és asztalok, amikre kikerültek a finomabbnál finomabb ételek, az orosz céklasalátától, a fasírton keresztül, a muffinokig és kelt tésztákig - minden mi szem szájnak ingere. Klubtársaim, mintha csak a saját nappalijukban lennének, nem törődve a hely szellemével elkezdtek kínálgatni egymást. Én pedig röhögő görcsöt kaptam az egész groteszk helyzettől. Elkezdődött az éneklés. 5-8-ig csak klubunk tagjai énekeltek. A DJ fáradhatatlanul ontotta a jobbnál jobb számokat nekünk. Közben csatlakoztak hozzánk azok a klubtagok is, akik később értek a helyszínre. Szinte megtelt velünk a terem. Hihetetlen átéléssel táncolt és énekelt mindenki. A zene hangos volt, így nem igazán tudtunk beszélni, kézjelekkel értettük meg egymást. Akkor sajnáltam igazán, hogy nem tudjuk az igazi jelbeszédet. Beszélgetés helyett sokat nevettünk és táncoltunk. Aztán néha benézett a karaoke terembe pár fiatalember is, megálltak a fal mellett, onnan nézték fergeteges bulinkat. Mi nem zavartattuk magunkat, énekeltünk, táncoltunk nagyokat nevetve. Olyan jó volt nézni, mindenkit, ahogy átélik a zenét, vagy énekelnek, mit sem törődve a világgal, pillanatnyi közönségünkkel. A pincér egyre többet keringett az asztalunknál, mindig gondosan leszedte az üres üvegeket, poharakat, mi meg megkínáltuk őt, a Dj-t és a pultosokat sok-sok finomsággal. Nagyon nagy élmény volt ez az este. Jó, hogy Veronika kitalálta ezt az egészet, különben soha nem tudtam volna meg milyen a Morrison´s belülről, és milyen egy "újjászületés" karaoke parti. Jövőre ismételünk. Írta: Siklósi Erika     |