Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány
Tegyél az egészségedért!


Események

2011.10.02. Összefogás a mellrák ellen - Rózsaszín Lánchíd

Kapcsolódó galéria

Leírhatnám, hogy a mellrák elleni küzdelem érdekében az Egészség Hídja Összefogást hazánkban 2002-ben Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet asszony kezdeményezte. Leírhatnám, hogy az idén tízedik alkalommal rendezték meg azt a sétát vasárnap, amely a mellrákra, a megelőzés, a szűrések és az önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet a rózsaszínűre kivilágított Lánchídon, Budapesten. Leírhatnám - de nem teszem, mert ezt az összes média megírta.

Helyette leírom mit adott nekem ez az este. Már napokkal előtte feszült voltam. Szeptemberben egy kicsit összejöttek a dolgok, s talán érzékenyebb is vagyok az átlagnál, vagy talán egy kicsit másképp látom a műtét óta a világot. Mindenesetre sokat gondolkodtam azon, kell-e nekem ez a stressz, ami a fellépéssel és a heti kétszeri próbákkal együtt jár.

Egy órával a fellépés előtt ott tébláboltam a színpad körül. Az öltöző sátornál Fekete- Körömi Eszter nagyon kedvesen fogadott. Sütivel és ásványvízzel kínált, szabadkozott, hogy csak ilyen kicsi helyet tudnak biztosítani. Azt sajnáltam, hogy a produkció után már nem találkoztam vele.

Leírhatnám mennyire izgultam (izgultunk) előtte, hisz tudtuk, hogy utánunk profik lépnek a színpadra, Kozma Orsi, Tóth Vera, Vásáry André. Helyette azt írom, amit ott a deszkákon átéltem. Jó volt. Féltem, hogyan megyek fel arra a magas építményre, a lépcsőknél, még erősen fogtam a szoknyám szélét el ne essek. Aztán megszólalt a zene. El kezdtük a Szivárványt táncolni. Nem hiába volt a sok próba, gyakorlás, már képes voltam a közönség fele nézni. Láttam Veronikát, ahogy rám mosolyog. Tovább forogtunk. Láttam a lányaimat és a férjemet, ahogy büszkén néznek rám. A világítás ontotta a meleget, lehet, hogy a közönség felől áradó szeretet is besegített. Megtapsoltak bennünket, s mi dobogó szívvel lejöttünk. Következett a Flamenco. Azt már nyugodtan néztem. S a lányok ügyesek voltak.

Leírhatnám, hogy program végeztével a résztvevőket a Magyar Légierő Zenekar muzsikája kísérte a Lánchídon át Budára. Leírhatnám, hogy a sétán részt vett számos közéleti személyiség, köztük Schmittné Makray Katalin, a rendezvény fővédnöke, valamint Ungár Anikó bűvész, Tóth Gabi és Tóth Vera énekesek, Detre Diána szörfolimpikon, Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor és Dobó Kata színművészek. Leírhatnám, hogy a Clark Ádám téren a szülinapi tortát jelképező virágágyást gyertyákkal világították meg, majd az Egészségre fel! mondatra mindenki a feje fölé emelt egy rózsaszín lapot, ami a 10. szülinapi torta szélét alkotta.

Inkább azt írom, hogy milyen jó volt együtt lenni a többiekkel. Veronika készített egy nagyon szép kitűzőt az egyesület logójával, amit büszkén mutogatva törtük át a testőrök sorfalát, hisz mi a celebek után akartunk átmenni a hídon. Amikor a rózsaszín lapot a fejünk fölé kellett emelni, és a születésnapi gyertyát gyújtották a híres emberek, vezetőnknek, L. Veronikának és Emesének is sikerült egy gyertyához odamenniük és dr. Svastics Egon úrral, a Rák Ellen az Emberért a Holnapért Alapítvány elnökével meggyújtaniuk. Büszkék voltunk rájuk. És nagyon hiányoltuk azokat a társainkat, akik valamilyen oknál fogva most nem lehettek velünk.

A Lánchídi séta a megelőzésről szól. A sok ember, a celebek azért jöttek el, hogy hitet tegyenek amellett, hogy ez a betegség - ha idejében ismerik fel - gyógyítható, s hogy igenis van élet a rák után. Ezt viszont mások írták meg. Mi "csak" megéltük azt - és boldogok voltunk, hogy táncukkal, örömünkkel ezt el is mondhattuk az embereknek.


Írta: Siklósi Erika